#Európai Unió

Giró-Szász: Matolcsyék eltalálták az irányt
 

Giró-Szász: Matolcsyék eltalálták az irányt

A kormányszóvivő kizártnak tartja azt a forgatókönyvet, hogy az Ecofin június végén ne helyezze hatályon kívül a Magyarországot megillető kohéziós források felfüggesztését. Giró-Szász András azt mondta, bár sok probléma felmerül, a magyar gazdaságpolitika "az irányt eltalálta".

MTI MTI

Elképesztő szabályokkal sújtják a kis pincészeteket
 

Elképesztő szabályokkal sújtják a kis pincészeteket

Beérni látszik a független szőlő- és bortermelőket tömörítő Vindependent buzgólkodása: néhány hónapon belül megalakulhat az a szakmaközi ernyőszervezet, amely dönthet a bormarketing kérdéseiről, sőt, akár egyenesen Brüsszellel is tárgyalhat. Ami többek között azért is fontos, mert az Európai Unió elképesztő szabályokkal nehezíti meg a kis pincészetek dolgát – idén május elsejétől például elvben tilos kénezni a hordókat.

I. N. I. N.



Aggódik az EU az észak-koreai rakétaindítás miatt
 

Aggódik az EU az észak-koreai rakétaindítás miatt

Az Európai Unió vezetői aggodalmuknak adtak hangot szerdán a szöuli csúcsértekezleten az észak-koreai atomfegyverprogram miatt, és felszólították Phenjant, hogy álljon el a jövő hónapra tervezett rakétaindítás szándékától.

MTI MTI

Hozzájárult az EP szakbizottsága a légiutasok adatainak átadásához
 

Hozzájárult az EP szakbizottsága a légiutasok adatainak átadásához

Az Európai Parlament bel- és igazságügyi, valamint szabadságjogi kérdésekben illetékes szakbizottsága (LIBE) megszavazta kedden azt az EU-amerikai megállapodás-tervezetet, amely szerint az EU-országok légitársaságai még a repülés előtt átadják az Egyesült Államokba tartó vagy onnan felszálló légi utasaik személyes adatait az amerikai belbiztonsági szerveknek.

MTI MTI



Lengyel:
 

Lengyel: "Amíg Orbán Viktor van, mindegy, ki a miniszter"

Magyarországon jelenleg nincs hiteles gazdaságpolitikai szereplő. Leszakadó pályán van az ország és nem fog megélni IMF-hitel nélkül – mondta a hvg.hu-nak Lengyel László közgazdász, a Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatója a tanácsadócég magyar gazdaság helyzetét és kilátásait bemutató tanulmányának sajtótájékoztatóján.

D. Kovács Ildikó D. Kovács Ildikó


Kovács Árpád: az IMF-megállapodáshoz az EU-n át vezet az út
 

Kovács Árpád: az IMF-megállapodáshoz az EU-n át vezet az út

Ha Magyarország júniusig végrehajtja az Európai Unió által kért kiigazító lépéseket, akkor az IMF-megállapodás feltételei "szinte automatikusan" rendeződnek, vagyis Washingtonba az Európai Unión keresztül vezet az út - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) és a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke a Magyarországon működő Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) üzleti fórumán szerdán Budapesten.

MTI MTI

Csak a csehek harmada bízik az EU-ban
 

Csak a csehek harmada bízik az EU-ban

Történelmi mélyponton a cseheknek az Európai Unió (EU) és az Európai Parlament (EP) iránti bizalma: mindkét intézményben csak a cseh lakosság harmada bízik - derült ki abból az országos felmérésből, amelyet februárban készített a STEM prágai közvélemény-kutató intézet.

MTI MTI

Döntöttek az uniós miniszterek a cápahalászatról
 

Döntöttek az uniós miniszterek a cápahalászatról

Az uniós mezőgazdasági és halászati miniszterek - hétfői brüsszeli tanácskozásukon - egyetértésre jutottak abban, hogy megszigorítják a cápahalászatra vonatkozó szabályokat, megtiltják a kifogott cápa uszonyának a hajón történő levágását és külön értékesítését.

MTI MTI

Necas szerint ennyi uniós agrártámogatás elfogadhatatlan
 

Necas szerint ennyi uniós agrártámogatás elfogadhatatlan

Petr Necas cseh miniszterelnök szerint az európai integráció újabb szakasza elképzelhetetlen az EU szabadpiacának kiépítése nélkül. Necas arról is beszélt, hogy elfogadhatatlan, hogy az Európai Unió bruttó hazai termékének (GDP) öt százalékát adó mezőgazdaság az európai uniós támogatások 40 százalékát kapja.

MTI MTI



Orbán újabb levelet küldött Brüsszelbe
 

Orbán újabb levelet küldött Brüsszelbe

Levelet írt kedden a magyar kormányfő az Európai Bizottság elnökének, José Manuel Barrosónak. Orbán Viktor az Európai Bizottság által januárban Magyarország ellen megindított három kötelezettségszegési eljárásra reagálva írta meg összegzését, amelyben - mint fogalmazott - már a Bizottság által felvetett kérdések megoldását szem előtt tartva értékelte a kialakult helyzetet.

MTI MTI


Elemzők: szigorú vagy engedékeny volt velünk az EU?
 

Elemzők: szigorú vagy engedékeny volt velünk az EU?

Elemzők szerint az euróövezeti pénzügyminiszterek Spanyolországnak tett, előző napi gesztusa is segítette a Magyarországgal szembeni enyhébb döntést, vagyis hogy júniusban hatályon kívül helyezhetik a kohéziós alapok felfüggesztéséről szóló döntést. Más megközelítésben azonban ez éppen ezért túl szigorú döntés.

MTI MTI

A szerbek szerint Djindjiccsel már EU-tagok lennének
 

A szerbek szerint Djindjiccsel már EU-tagok lennének

Ha nem gyilkolják meg Zoran Djindjic szerb miniszterelnököt, országa ma már az Európai Unió tagja lenne. Djindjic megölésével lefékeződött Szerbia megreformálása, és megtorpant a háborús múlttal való leszámolás. Zoran Djindjic gyökeres társadalmi és gazdasági változásokat indított el - többé-kevésbé ilyen következtetések voltak levonhatóak abból a korabeli közvélemény-kutatásból, amelyet Zoran Djindjic szerb miniszterelnök meggyilkolását követően készítettek Szerbiában, és a felmérés adatait az újvidéki Magyar Szó is ismertette hétfői számában.

MTI MTI